Saline

Ezt a novellát egy versenyre írtam. Eddig az írásaim alapján elég morbid képet festettem magamról, nem ilyen sötét a lelkem :) Azért remélem tetszeni fog. 

Saline

– Larentina? Merre vagy?

Az anya tekintete körbe járta az udvart, közben hosszú hullámos haja idegesen táncolt, minden egyes rezzenésre ugrott egyet. Szemei feketék voltak, véreresek, ajkai vörösen izzottak fehér bőrén, arcára kirajzolódott az aggodalom.

–  Larentina - kiabált kétségbeesetten.

Előtte frissen ásott föld szaglott, melyet nemrég ültetett rózsatövek hivatottak elfedni. A madarak vészjósló csendje megijesztette a nőt. Körben borostyánnal befuttatott kőfal magaslott, eltakarta ezt a csöpp édenkertet a közönség szeme elől. A zajokat azonban nem szűrte ki, így ha távolról is, de hallani lehetett a vad tülkölést, ahogy a gyalogosok viszontköszöntötték egymást, a kezek surrogását, ahogy a dolgos kezű férfiak tenyerei találkoztak. 

A verandán néhány szék és egy asztal állt. A nő lehuppant a legközelebbibe, úgy tervezte itt várja meg, amíg gyermeke előkerül. Lehunyta a szemét és mélyeket lélegzett, hogy megnyugodjék. Tudta, hogy nem tehet semmit, már nem.  

A veranda széltében hosszában árnyékba borult. A bejárat sötét lyuknak tűnt, a naptól szikrázó óriási kerttel szemben. A fény szikrákra pattant, és megcsillant a nedves fűszálakon. A föld friss volt és üdén zöldellt, mintha minden a legnagyobb rendben volna.

Az ajtó nyikorogva kitárult, kattant egyet, jelezve, hogy innen már magától is megáll. Egy fehér köpenyes hölgy lépett ki rajta, arcán évszázadok nyugalma pihent.

– Hát itt van! - szólította meg a nőt. – Jöjjön be reggelizni.

Enyhén magasított fekete félcipője kopogott a fa padlón, amíg a másik székhez sétált.

– Jól van? – kérdezte minden hangsúly nélkül. A válasz belesimult a földbe, a levegőbe, de a hölgy értette. Soha nem volt igazán jól, sose volt nyugodt.

– No jöjjön be- mondta és maga is felállt. Ellentmondást nem tűrően karon ragadta, hogy felállítsa, ha kell erőszakkal.

– Larentina - kiabált az anya kétségbeesetten, utoljára, fejét idegesen tekergetve.

– Ne kiabáljon már. Majd kijövünk, ha megreggelizett.

Reggeli után, mint rendesen, a fehér ruhás felkísérte az emeleti szobák egyikébe. A falépcső minden foka megadóan nyögött a súly alatt. A sarkokat szürke árnyalatok szőtték be, mély árkokat festettek az itt élők szeme alá, sőt néhányuk elméjébe is. A felső szint egy valaha szebb napokat látott enteriőr emlékét őrizte. A régi képek helye még látszott a kopott tapétán, helyettük óriásira nagyított fotók sárgultak, alattuk barna antik karosszékek, apró barna asztalok sorakoztak. A sokat érő képeket már rég elvitték innen, így senki se tudhatta, hogy ki lehetett a valódi tulaj, már negyven éve feledésbe merült. Bementek rögtön az első ajtón szemközt, ami mögött vetett ágy, egy kerek tükör és egy karosszék árnyékolta rideg falak vártak, az ablak azonban egyenest a kertre nézett.

Sokkal később a nő az ágyában feküdt mereven, tágra nyitott szemekkel, látásra kényszerítve fájó szemeit. Napok óta nem aludt igazán, ha aludt egyáltalán. A fehér átlátszó függöny aprókat rezzent, amint az erős északi szél keresztülnyomta magát a zárt ablak kerete mentén. Félelmetes látványt nyújtott, ahogy a hold fénye a falra festette a kinti élet éjszakai látványát. Gyötrődő elméjében azonban életének elmúlt eseményei peregtek, a kis ház amiben éltek, régen elhunyt szerelme, gyermeke csillogó szemei. Gondolataiból a folyosóról érkező zajok, egyre erősödő neszek rántották ki. Egyre közelített az ajtaja felé. A nő mélyet sóhajtott, remélte, hogy a zaj tulajdonosa nem látogatja meg.

Az ajtó azonban elemi erővel vágódott ki. Sötétség és csend honolt az egész épületben, senkit sem ébresztett fel a különös lárma. A feketeség valósággal besűrűsödött az ajtóban, áthatolhatatlannak tűnt. A nő légzése felgyorsult, a pulzusa olyan erővel ütötte belülről a bordáit, hogy legszívesebben felordított volna. A sötétség közelebb nyomult, léptei súlyos erővel nyomták a padlót, de mintha a falakat is megrezzentette volna. A szoba lakója két kezére támaszkodva ösztönösen kúszni kezdett hátrafelé. „Hagyj békén” suttogta maga elé alig hallhatóan. Lehűlt a levegő kettejük között. A lélegzet fehéren és fagyosan távozott ajkai közül, összekoccantak a fogai. Látogatója a feje fölé nyomult, megérintette a homlokát, kirázta a hideg. Kéz helyett hideg szellőt érzett, mintha valaki a homlokára fújt volna, meglibbentette kócos tincseit. „Saline” suttogta a szél ezúttal közvetlenül a fülébe, alig érthetően. Remegett belülről, a félelem szertekúszott az ereiben. Kevesebb, mint fél perc alatt lepergett előtte minden, ami valaha fontos volt számára. Megfagyott a levegő, bekúszott a takaró alá. Megbéklyózta lassan kihűlő tagjait, végigsimította reszkető combjait, intim domborulatát, végigkúszott a gerincén és a hasfalán fel egészen a melléig. Megborzongott, egész testében reszketett, és különös vágyat érzett az ismeretlen után. "Saline gyere velem" Furcsa érzés kerítette hatalmába, ahogy a suttogást hallotta. Nem lehetett megállapítani, hogy honnan érkezik a hang, de nagyon ismerősen csengett. Levetette a tiszta fehér takarót, arcáról eltűnt a kétség és a félelem. "John?" suttogott bele a sötétbe a nő. A feketeség hátrébb úszott, a nő felállt, hogy közelebb lépjen, bizonyságot szerezzen az ismeretlenről. Évek óta várta ezt a pillanatot, amikor eljön érte valaki, akit valaha szeretett, amikor még nem volt beteg. Az ablak egy mozdulattal kivágódott. "Várunk rád" dübörgött a hang, a szavak kinti világ széllökésiből származtak. A nő meztelen talpát az ablakpárkányra tette, megkapaszkodott. A szíve vadul vert, örült, arcán éteri mosoly, a szemeit lehunyta, de nem volt rá szükség, mert ebben a pillanatban a környék összes lámpája egyszerre aludt ki.....

- Ahh szóval le voltak szögezve - értem asszonyom, kérem nyugodjon meg. 

- Tehát semmilyen esélye nem lehetett arra, hogy maga kinyissa. - motyogta magában a nyomozó - érthetetlen - suttogta mintegy maga elé.

 Az ápolók a ház elé vonultak. A nyomozó mindegyiket alaposan kikérdezte paciensükről, de semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy valaki felfeszítette volna a leszögelt ablakot. Az sem segített, hogy a halott nő, skizofréniában szenvedett, és rejtélyes körülmények között halt meg a férje és a lánya is. Az egyik ápoló súgta neki, hogy szerinte ő volt, csak nem találtak megfelelő bizonyítékot, valószínűleg öngyilkos lett a bűntudattól. 

Az orvos szakértő szerint a halál időpontja hajnali egy óra.